2016. október 31., hétfő

2 × Ötórai tea Ryan Creevey-vel (Sztárvendégek: Harry Potter és Perselus Piton)




 
A történet címe: Ötórai tea Ryan Creevey-vel (Sztárvendégek: Harry Potter és Perselus Piton)
Szereplők: Harry Potter, Perselus Piton, Ryan Creevey (saját)
Kulcsok:
Téma: ötórai tea
évszak: tél
Mugli tárgy: összecsukható pohár
Hozott: táska
Titkos: Rafaello önarcképe
Műfaj: Severitus novella
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések:AU történet, első severitus. Némi elborultság és talán egy csipetnyi humor jellemzi, nyomokban snangert tartalmaz. Minden jog JKR-t illet.
Leírás:Harry Potter és Perselus Piton egy különös interjú résztvevői lesznek. Egy különös alak, egy mágikus táska, egy csipetnyi karácsonyi hangulat. Vajon mi sül ki ebből? 



Ötórai tea Ryan Creevey-vel (Sztárvendégek: Harry Potter és Perselus Piton)


A Varázsvevőben naponta többször elhangzott a felhívás: Mindenki kedvenc aurora, Harry Potter és a Roxfort szeretve tisztelt igazgatója, Perselus Piton Ötórai teára vár minden rajongót, aki találkozni akar velük. Az eseményre december 20-án kerül sor karácsonyi hangulatban. A beszélgetést autogramosztás és fényképezés követ majd.

Természetesen óránként leadták a reklámot, ami lassan kezdett még azoknak is az agyára menni, akik egyébként kedvelték a két híres varázslót. A hír nagyobb visszhangot kapott, mint a híres mugli festők képeinek kiállítása, ahol az érdeklődők, többek között Rafaello önarcképét is megtekinthetik majd. Senki sem hitte ugyanis, hogy a két úriember, együtt megjelenik majd. Az a hír járta, hogy Harry Potter szinte atyai viszonyba került egykor gyűlölt tanárával, ez pedig elég nagy szenzációnak számított kettejüket ismerve. A cikkek csak az egykori griffendéles aurori kalandjairól számoltak be, Piton pedig meglehetősen szűkszavú riportalanynak bizonyult, és riporternek kellett lennie a talpán annak, aki pennavégre akarta fogni. Most mégis úgy tűnt, hogy összejön a várva várt találkozó. 

Amikor eljött az esemény napja, épp havazott. Sűrű pelyhekben hullott a hó, meglehetősen hideg volt, így az érdeklődőkelég korán beültek a karácsonyi díszekbe borult varázslófalu, Roxmorts híres tea és kávéházába a Fázós Mágus és Tüzes Boszorkányba. A boltok kirakatai már hetekkel ezelőtt ünnepi díszbe öltöztek: az az üzlet, ahol nem volt kitéve minimum egy égősor, már szürkének számított a többi csillogó kirakat előtt. Az egyik játékbolt tetején maga Rudolf rénszarvas fogadta a csodálkozó gyerekeket. Aki tehette, már elintézte a karácsonyi nagybevásárlást, hogy elkerülje a nagy rohamot. Ez a teázó a legkülönfélébb teakészítményekkel várta az átfagyott utazót, a vásárlásban megfáradt varázslót és boszorkányt, azon igyekezve, hogy kielégítse mindenki igényét, így olykor különleges eseményeknek is helyet adott. Ilyen volt ez a találkozó is. Azok, akik bejutottak a zsúfolásig megtelt helyiségbe egészen különleges interjúnak lehettek szemtanúi.  

Az eseményre számos újságíró eljött, ők szinte be is foglalták az első sorokat, aminek egyik rajongó sem igazán örült.Pontban ötkor a konferanszié odalépett a mikrofonhoz, hogy bejelentse a vendégeket. A férfi meglehetősen színes egyéniség benyomását keltette hosszú, sárga talárjában, de az alatta viselt zöld ingje, még inkább szembeötlő volt. Mielőtt a mikrofonhoz lépett volna egy drágakövekkel díszített táskát tett az asztalra. 

– Hölgyeim és Uraim, tisztelt boszorkányok és varázslók, engedjék meg, hogy színpadra szólítsam az Ötóraitea legjobban várt részvevőit, Harry Pottert és Perselus Pitont!

Amint beléptek a terembe, óriási tapsvihar tört ki. Elsőként a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója foglalt helyet, majd mindenki kedvenc aurora, Harry Potter is.Amikor Harry meglátta a riportert, nem hitt a szemének, ugyanis egykori iskolatársát, Colin Creevey-t ismerte föl benne.

– Uraim, üdvözlöm önöket! Először is köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat, biztos vagyok benne, hogy halálosan unalmasnak tartják már az ilyen interjúkat, de most mégis itt vannak.A nevem Ryan Creevey. Ismerősnek tűnik a nevem, igaz? Az unokatestvérem a Roxfortba járt, Harry Potter évfolyamtársa volt – mutatkozott be a bemondó.

Az emlegetett Potter, majdnem félrenyelte a teáját. Szentül meg volt győződve arról, hogy Colint látja, de akkor nem tévedett nagyot. 

– Kedves Potter úr, Colin révén igazán sokat megtudtam önről, így lassan én is a rajongójává váltam, ha nem veszi ezt zokon – mosolyodott el a férfi. – Igazán nagydolog találkozni önnel és személyesen is megismerni – lelkendezett a riporter. 

Valamiért kezdett szimpatikussá válni Harrynek a férfi, még ha a rajongó szó hallatán kissé görcsbe is rándult a gyomra. 

– Örülök a meghívásnak, Ryan, szerintem nyugodtan tegeződjünk – vetette fel Harry. 

– Igazán megtisztelsz vele. Ha te nem is ismersz engem, figyelemmel követtem a pályafutásodat: a roxforti csata után sikerült megcsinálnod az auror vizsgát, Mr. Weasley-nél tanultad ki a szakmát, majdnem minden rád bízott ügyet megoldottál, a csapatoddal együtt ti vagytok a leghíresebbek. Elvetted Ginny Weasleyt, gyermekeid születtek, ám a boldogságod nem tartott sokáig. Tavaly elváltatok, Ginny nem bírta a munkáddal járó feszültséget – sorolta hirtelen a riporter.

Ezt meglepte az aurort, Harryben megszólaltak a vészcsengők. Hiába – gondolta –, nem esett messze az alma a fájától. Az egyik pillanatban a csupa báj és kellem ember hirtelen lecsapott, akár egy cápa. Rádöbbent, hogy vigyáznia kell vele.

A mellette ülő Perselus Piton felhorkantott. Kénytelen volt visszafojtani a nevetést, de kezdte élvezni ezt az egészet. Rég találkozott Potterrel, de a sajtó mindig szolgált csámcsognivalóval a kölyökről. Hol a legújabb sikeres akciójától volt hangos a címlap, hol pedig a magánéletét szedték darabokra. A szíve mélyén kezdte sajnálni őt ezért, amit persze a világért sem közölt volna vele. 

– Ne felejtsük el, hogy itt van Piton professzor is – folytatta Ryan. – Úgy ismerhetjük őt, mint a világ legbátrabb emberét, aki egyszerre volt kém Voldemort Nagyúr játékszereként, ugyanakkor ő volt Dumbledore professzor egyik bábja is. Ám most Harry Potter miatt találkozhatunk vele, mert az előbbi dolgokról, érthető okokból, nem nyilatkozik. 

Ahogy Harry ránézett a professzorra, látta rajta, hogy lefagyott az arcáról a mosoly, de nem szólt semmit. Tudta, hogy a mai napig nem szívesen beszél arról az időszakról. Amikor ránézett a meghívójára, nagyon meglepte, hogy ott találja Piton nevét is. Kíváncsi volt, hogy a professzor ugyan miért vállalta el ezt a beszélgetést, mert nem hitte, hogy a puszta jótékonyság vezérelte. Ő persze szíves-örömest elfogadta a meghívást, valami azt súgta neki, hogy el kell ide jönnie, igencsak megdöbbent, hogy az igazgató is eljött végül.

– Nos, talán ennyi felvezető után jöhetnek is a kérdések és bocsássanak meg, hogy rögtön ezzel kezdem, mert utána nem biztos, hogy lesz lehetőségem erre és ugye mindenkit ez izgat leginkább: Igazak hát a magukról szóló pletykák? Valóban rendeződött a viszonyuk? 

A vendégek egymásra néztek, majd Piton átadta az első válaszadás lehetőségét Harrynek. 

– Bevallom, hogy Piton professzorral a Roxfortban találkoztam legutóbb. Tudja, nagyon leköt a munkám, rengeteg ügyet kell megoldanunk. Akkor rendezték meg a szokásos karácsonyi bált, amire engem és még néhány barátomat meghívtak. A professzor úr nagyon elfoglalt volt, és nem sokat beszéltünk, de minden tiszteletem az övé. 

Harry nem kedvelte a pletykákat, még inkább a róla szóló pletykákat, azt pedig kifejezetten utálta, ha egy számára fontos embert is belekevernek a kitalációkba. Perselus Piton pedig a rossz emlékek ellenére fontos ember volt a számára. Elég volt az édesanyjára gondolnia, és a szerencsétlen mardekáros diákra. Sanyarú sors jutott neki.  

– Akkor hát van igazság a pletykákban, az egykori ellenségek letették a csatabárdot? – folytatta a riporter Piton felé fordulva.

– Pletykák. Maga még hisz nekik? A háborúnak vége, úgy tűnik Potter és köztem is – válaszolt az igazgató –, de amint Potter elmondta, Merlinnek hála ritkán találkoztunk. 

Az auror tökéletesen egyetértett ez ügyben, de nagyon örült, hogy Piton így beszél róla. Piton természete nem sokat változott az óta sem, hogy a fiú tisztába került a múltjával. A legkevésbé sem nyitott felé, sőt talán még zárkózottabb lett vele szemben és miután Harry dolgozni kezdett, szinte minden kapcsolata megszakadt vele. 

Ebben a pillanatban az asztalra dobott kövekkel kirakott táska zizegni kezdett. Aztán a zizegést smaragdszínű izzás váltotta föl, az interjúalanyok pedig egyszerre vonták ki a pálcájukat rá. 

– Kérem, uraim, nincs szükség azokra! – reagált gyorsan Ryan. – Úgy tűnik… nos, hogy a bűvös táska kezdi izgalmasnak érezni a beszélgetést és bele akar szólni. Tartottam tőle, hogy ez közbejöhet, de mindjárt elmagyarázom, miről van szó. Az asztalon lévő drágaköves táskát sajnos nem hagyhattam odakint, mert, hogy is mondjam, ragaszkodik hozzá, hogy itt lehessen. Ha kinyitom, meglátják az első témát, amire válaszolniuk kéne, ugyanis eléggé érzékeny lélek. 

Piton és Harry ismét összenéztek, és úgy tűnt egyszerre akadt el a szavuk, aztán végül is a professzor folytatta. 

– Hogy érti ezt? Maga a riporter, hát kérdezzen. Nem vagyok hajlandó egy megbűvölt tárgynak válaszolni – tiltakozott. 

– Kérem, csak óvatosan, nem lenne jó, ha meghallaná. Vegyék úgy, hogy ez egy játék, ami akkor kezdődött el, amikor elolvasták a meghívónkat. Ez a kis szépség csak arra vár, hogy segítse a munkámat – magyarázkodott a riporter. 

– A meghívóban egy szóval sem említették a kötelező válaszadást. Mégis mi a legrosszabb, ami velünk történhet, ha nem felelünk az átkozott kérdéseikre?

– Elvész a varázserejük, úgyhogy arra kérem önöket, működjenek együtt és mindannyian jól fogjuk érezni magunkat. 

– Azt kötve hiszem! Viszlát, Potter – állt fel az asztaltól a professzor dühösen. 

A teremben lévő vendégek egyhangúlag hördültek föl. Senki nem örült volna, ha az egyik kedvencük távozik, márpedig nagyon úgy tűnt, hogy Potter egyedül marad. Aztán mielőtt Piton távozott volna, valaki megállította. 

– Ugyan már, professzor úr, kérem, ne vegye el az emberek örömét! Hiszen azért jöttek ide, hogy kettőnkkel találkozzanak. Nekem tetszik az ötlet. Kérem, üljön vissza! – kérte Harry.

Az auror kijelentése általános tetszést aratott. Némi tapsvihar után, Ryan csendre intette a nézőket.

Harry jól ismerte a professzort, de nem hitte volna, hogy egyszer az életben hallgatni is fog rá, ezért karácsonyi csodának könyvelte el a tényt. Ő maga pedig nem akarta elrontani a miattuk idecsődülő tömeg örömét. 

– Nagyon köszönöm, Harry! Ha válaszoltok a kérdésekre, mindenkit boldoggá tesztek vele. Örömmel látom, hogy a professzor úr ismét helyet foglalt, ha meggondolta magát, akkor kezdődjék a móka. 

Miután a kedélyek lecsillapodtak, minden tekintet az egyre jobban izzó táskára tévedt. Már nagyon kikívánkozott belőle az első téma, így hát Ryan egy pálcaérintéssel kinyitotta a táskát. A cetlin egyetlen szó volt olvasható:
„Hazugság”

Minden szempár a papírdarabra meredt, majd a riporter mosolyogva a jegyzeteibe nézett. 

– Úgy tűnik, az első téma a beszélgetésünk elején elhangzottakra vonatkozik. Valami hibádzik a mondanivalójukban, és a barátunk megneszelte ezt. Ne feledjék, hogy az interjú során a legfontosabb az őszinteség. Azt mondtad Harry, hogy nagyon kevés időt töltöttetek együtt. Úgy tudom, a közelmúltban mégis volt egy esemény, ami meghatározta a viszonyotokat. Mond csak, melyik volt a legveszélyesebb küldetésed aurorként? – érdeklődött Ryan. 

– Hát ez egy nehéz kérdés. Talán az,amikor majdnem otthagytam a fogamat, csapdába kerültünk, én is és a csapatom is, minden perceken múlott.  Ha nincs a professzor, talán én sem vagyok. Az utolsó pillanatokban sikerült egy patrónust küldenem neki, és mivel a közelben volt, közbe tudott lépni. 

– Nocsak! Mégiscsak volt olyan esemény a múltban, amiről érdemes beszélni. 

Harry nem szívesen emlékezett vissza erre az esetre, hiszen hibázott, szörnyű helyzetbe hozva vele a csapatát, de most kénytelen volt beszélni róla. Aznap Piton valóban az életüket mentette meg, de mielőtt megköszönhette volna neki a segítséget, addigra a professzor eltűnt. Az óta nem is találkozott vele. 

Eközben az asztalon lévő megbűvölt táska smaragdzöld fénye halványulni kezdett, elégedettnek tűnt a válasszal. 

– Ha közbeszólhatok, Potter – vetette észre magát Piton –, jól emlékszem az esetre, de arra is emlékszel, hogy mire figyelmeztettelek? 

– Hogy még egy ilyen, és leshetek magamra – mosolygott Harry.  

– Ahogy mondod, Potter. Remélem, ez a válasz épp elég kielégítő, és nem kell tovább ragoznunk a témát. 

Harrynek az az érzése támadt, hogy Piton aggódik érte, és ezt a lehető legfeltűnésmentesebb módon kívánja a tudtára adni. 

– Igazán szívderítő, hogy ennyire törődik a fiúval, professzor úr. Mit gondolsz erről, Harry? – fordult az auror felé. 

– Hálás vagyok érte – mondta őszintén a varázsló.

– Mindjárt könnyekig meghatódom, Potter, nem kell mindjárt a nyakamba borulni. Csupán egy esetről beszéltünk – szögezte le a professzor.

– Az viszont elég jelentőségteljes eset. – Ryan rápillantott az asztalon lévő táskára, majd folytatta. – Mind azért vagyunk itt, hogy magukról beszéljünk, és ez a tény jelentősen alátámasztja az eddigi pletykákat.

Harrynek tényleg nem jutott eszébe több alkalom, amikor Piton ilyen nyíltan közölt volna vele valamit. Kezdett komolyan hinni a karácsony szellemében. 

– A következő témánk sajnos tény. Szeretném, ha elmondanád, mi történt Mrs. Potter-rel?  

Ginny fájó seb volt Harrynek, olyan, ami nem fog egykönnyen behegedni. Fél éve történt és nem szívesen emlékezett vissza rá. 

– Ez már nem olyan vidám, igaz, Potter? – suttogta Piton olyan halkan, hogy csak a fiú hallhassa.
Harry igyekezet nem odafigyelni a gúnyolódására. 

– A hírek sajnos igazak, Ginnyvel különváltunk és minden az én hibámból történt. Túlságosan sokat voltam úton, nem foglalkoztam vele, és azt sem nézhettem végig, hogy folyton aggódik értem. Mikor hazatértem az egyik veszélyes utamról, közölte, hogy válni akar. Nem hibáztatom érte. 

– A nagy Harry Potter belátja, hogy tévedett! Máris kezdem élvezni ezt a teadélutánt – szólalt meg magáról megfeledkezve Piton. 

– Legalább ezt sikerült elérnem – sóhajtott Harry. 

Az aurornak igazán nem hiányzott a professzor gúnyolódása. Inkább azt sajnálta, hogy nem volt mellette még Piton sem, amikor ezt a nehéz döntést meg kellett hoznia. Nagyon örült volna egy atyai jó tanácsnak. 

– Igazán sajnálom, Harry! Komolyan – kotyogott közbe Ryan. – Látják, hölgyeim és uraim, milyen különös az élet? Tudják, valószínűleg én vagyok Harry legnagyobb rajongója, de még sosem láttam őt ilyen szomorúnak. Mit szólnának, ha felvidítanánk? 

Creevey a közönség felé fordult, és úgy tűnt, az ötlete általános tetszést arat. Sokan csapták össze a tenyerüket, vagy mosolyodtak el, egyedül Piton szerette volna megfojtani a mikrofonjával a bemondót.

– Lessenek csak a poharukra! Amint láthatják a teáscsészéiket eltüntettük, hogy a helyükbe ezeket a csodás összecsukható poharakat varázsoljuk. Képzeljék csak el, úton vannak valahol, és egyszerűen fogják ezt a mugli találmányt, és magukkal viszik. Ha megszomjaznak, mindig kéznél van. 

A vendégek arcára a teljes döbbenet ült. Csodálkozva figyelték a poharat, nem értették, miért jobb ez, mint a megszokott csészéjük. 

– Képzeld, Harry, ezeket a poharakat Mr. Weasley küldte – folytatta Ryan. – Azt üzeni, használd egészséggel, tudja, milyen szükség lehet rá odakint. 

– Nahát, ez igazán kedves tőle – mosolygott Harry. 

Ezzel szemben a professzor gondolatban szerette volna nyakon önteni a riportert a poharában található teával. Hogy elfojtsa a vigyorát, az asztalán lévő szórólapra bámult, amiről egy Rafaelló önarckép bámult rá. Ahogy bámulta, eszébe jutott, mennyire hasonlít rá, legalább is a haját tekintve mindenképpen. 

– Úgy tűnik, Arthur egyre szenilisebb – jegyezte meg a professzor. 

– Ugyan már! Ez nagyon megható, tudja, mennyire odavan a mugli dolgokért, és egyszer vittem neki egy ilyet, azóta is mindig magánál hordja. 

– Nemigen megy ő már sehova. Ahhoz túl vén – horkantott az igazgató. 

Harry rosszalló pillantást vetett egykori tanárára, mire az elhúzta a szája sarkát. Nem örült neki, hogy így beszél Mr. Weasley-ről, bár jól tudta, hogy sosem voltak igazán jóban a kölcsönös tisztelet azonban kijárna neki. 

– Na de, Uraim! Inkább igyanak még egy kis teát! Annyira csodás ez az illat, nincs is jobb, mint egy csésze, jó erős aromájú tea mellett üldögélni ebben a hidegben. Hölgyeim – intett a pincérnőknek –, kérem, hozzanak még teát!

A pincérnők kimentek, majd több kancsó teával tértek vissza. Minden vendégnek jutott az italból. 

– Úgy látom, a bűvös táskánk ismét szeretne közbeszólni. Lássuk! 

Ryan ismét intett a pálcájával, majd a következő téma lebegett elé:
„Szerelem”

– Izgalmas téma, és mivel Harry szépen megválaszolta a kérdéseimet, gyanítom, hogy ez az üzenet Piton professzornak szól. 

Most Harryre tört rá a vigyorgás, de nem akarta tovább tetézni a bajt, hiszen amint Pitonra nézett, rájött, hogy jobb lesz inkább csöndben maradni. 

– Azt mind tudjuk, hogy egész életében szerette Lily Pottert, Harry édesanyját, de senki sem tudja, volt-e más nő az életében. Velejéig titokzatos varázslónak ismerjük, olyannyira, hogy még a legkitartóbb firkászok sem tudtak beszámolni semmi emlékezetesről. Ám kötve hiszem, hogy egy ilyen férfi, mint maga, az egész életét képes egyedül leélni. Mi a helyzet önnel, Piton? – tért a lényegre Ryan. 

A professzor mellett ülő Harry feszülten figyelt. Ahogyan a legtöbben, ő sem tudott semmit Perselus Piton magánéletéről. Őt valahogy mindig megtalálta a média, ám Piton esetében semmit nem tudott volna, még csak pletyka szinten sem felhozni. Nagyon kíváncsi volt, mi sül ki ebből. 

– Annyira jól ismer engem, hogy szinte semmit sem kell mondanom önnek. Talán maga is belátja, hogy ilyen férfiként rendelkezek bizonyos szükségletekkel. Legyen elég ennyi. 

– Ezt úgy érti, hogy volt kapcsolata bizonyos nőkkel? Nahát, ki gondolta volna, tudtam én, hogy maga sem maradhat egyedül! – nevetett Ryan. 

– Értse, ahogy akarja. Egyedül élek, és ezen senki nem tud változtatni, legyen az bármilyen okos boszorkány is. 

– Ugyan már, professzor! Ne mondja, hogy nem volt egyetlen komoly kapcsolata sem? Mit szólnak ehhez hölgyeim? Úgy tudom, volt egy kis afférja egy bizonyos nagyon „okos” boszorkával, aki történetesen nem más, mint Harry Potter egykori osztálytársa, a világ legokosabb boszorkánya, Hermione Granger. 

Harry éppen belekortyolt a teájába, ám ebben a pillanatban majdnem félrenyelte azt. Micsoda? – gondolta. – Még hogy ő meg Hermione? Erről semmit sem tudott. 

– Nem kell ennyire megijedned, Potter, ugyanis semmi alapja nincs a felvetésnek. Nézze, Ryan, nem vagyok hajlandó további magyarázkodásra ez ügyben. 

Az auror eközben inkább a teájába merült, persze eközben igyekezett Piton minden reakciójára figyelni. Vajon igaz ez? Ha igen, akkor Hermione miért nem mesélt róla soha? Mi van, ha a professzor megbántotta őt? Harag öntötte el a szívét, hiszen egyikük sem volt őszinte hozzá. 

– Akkor viszont magára vessen – figyelmeztette a riporter Pitont. 

Ebben a pillanatban a bűvös táska ismét felizzott, majd éles, fehér fénybe borult és mindenki várta, mi fog történni. 

– Arra kérem, próbáljon meg varázsolni valamit!

– Csak nem gondolja komolyan, hogy beveszem ezt a badarságot? – tiltakozott az igazgató. 

– Nocsak, próbálja megemelni, mondjuk a maga előtt lévő poharat, aztán meggondolja, hogy mit is válaszol legközelebb.

A professzornak sokkal inkább kedve lett volna Ryanhez vágni azt a poharat, ám miután kimondta a varázsigét, az nem mozdult. Magában szitkozódva próbálta meg újra a mutatványt, majd többszöri próbálkozás után feladta a dolgot. A következő pillanatban a pohárban lévő tea tartalma Ryan ingén landolt. 

– Mit művelt velem? Ez már egyáltalán nem mulatságos – sziszegte megtörten Piton. 

– Gondolkodja át még egyszer a válaszát, ameddig vissza nem jövök, és újra varázsolhat. – Törölgette eközben az ingét a bemondó. – Addig is, hölgyeim és uraim, fogyasszanak bátran és elnézést kérek a kis közjátékért!

Pitonnak kedve lett volna utána menni, hogy jól megrángassa, mégis mit képzelnek magukról?! Azonban inkább úgy döntött, megnézi magának közelebbről ezt a bűvös táskát, ám mikor hozzáért úgy érezte, mintha áramütés érte volna. 

– Hogy a Merlin vinné el! – szitkozódott. 

Eközben Harry egy disaudió bűbájt szórt ki magukra, mert nem akarta, hogy mindenki hallja Piton kifakadását.

– Nyugodjon meg, uram, szerintem jobb, ha elmondja mi történt, és akkor visszakapja az erejét – csitítgatta őt az auror.  

– Csak ne nyugtatgass engem, Potter! Jól gondoltam, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha itt maradok, a veled való találkozásból meg pláne. Nem is értem, miért jöttem el ide. 

– Mert valami azt súgta, hogy el kell jönnie. Velem is ez volt. Mi az, amit nem mondhat el Hermionéval kapcsolatban? Ígérem, nem adom tovább senkinek. 

Ha most nem lettek volna közönség előtt, Piton biztosra vette, hogy ott helyben szétátkozná Pottert. Ezt a kis fejezetet szerette volna kitörölni az életéből és pont Potter lett volna az utolsó, akinek szívesen beszámolna a történtekről. Szerencsére közben visszatért Ryan egy olyan fölsőben, amin a képkiállítás reklámja volt Rafaelló önarcképével.  

– Hogy vannak? – fordult Pitonék felé. – Lehiggadtak a kedélyek? Akkor talán folytassuk a beszélgetést. Nos, professzor, el tudná mondani, mi történt maguk közt Hermione Grangerrel?

Miután Piton a beszámolója végére ért, Harryben ismét felcsaptak az indulatok. A hallottak alapján legszívesebben kiment volna a teremből, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Abban a tudatban élt, hogy Pitonnak az édesanyja volt az első, nagyon furcsán érezte magát a beszámoló hallatán. Közben Ryan megkérte a professzort, hogy próbáljon újra varázsolni és örömmel látta, hogy sikerül neki, ám a csalódottság érzése eluralkodott benne. 

– Mit szólnak hozzá, hölgyeim és uraim, hát nem izgalmas? Látják mennyivel jobb, ha őszinték vagyunk egymáshoz? Uraim, már kitárgyaltuk a munkát, beszéltek a szerelemről, mit szólnának, ha a kedvenc tevékenységükkel folytatnánk? Igazán könnyed téma az előző kettő után – kuncogott a riporter. – Mi a kedvenc szórakozásuk? Mivel foglalkoznak, amikor éppen nem dolgoznak?

Piton megint csak Harryre hagyta a válaszadás jogát, neki még le kellett higgadnia kicsit a további bájcsevejhez. 

– Talán a kviddics. Azt hiszem ez az egyetlen dolog, ami manapság ki tud kapcsolni. Néha már az is elég, ha teszek pár kört a pálya fölött, a repülés valahogy megnyugtat, szabadnak érzem tőle magam.
– Azt meghiszem – kotyogott közbe Piton. 

– A professzornak hozzáfűzni valója volna? Úgy tudom, maguk ebben is ellenfelek voltak a Roxfortban.
– Nyilván nem hagyhattam, hogy a griffendélesek elvigyék előlünk a kupát. 

– Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a téma érzékenyen érinti. Csak nem azért, mert már itt is Harry volt a sztár? – kekeckedett Ryan. 

– Óh, hogyne! Olyan volt, mint az apja, makacs, öntelt és mindenki odáig volt érte. 

– Mit szólsz ehhez, Harry? Úgy tűnik, a professzor nem felejtette el a régi szép időket. 

– Pedig igazán elfelejthetné már. Ami volt, elmúlt, sok minden történt az óta, például felnőttünk – fordult jelentőségteljes képpel Piton felé. 

– Lehet, hogy felnőttél, de semmi felnőttes tettedre nem emlékszem az utóbbi időszakodból. Jómagam a médiából tájékozódtam felőled, ahelyett, hogy esetleg írtál volna nekem. Jól tudod, hogy számíthatsz a bizalmamra, hiszen azoknak az időknek már vége, amikor mi háborúban álltunk.

Harrynek cseppet sem rémlett, hogy valaha is beszéltek volna erről. Amikor eljött a Roxfortból épp annyira futott össze Pitonnal, hogy elköszönjön tőle. Szó sem volt semmiféle levelezésről. 

– Hogyan bízzak meg magában, ha kihasználta a barátomat? – tette föl a jogos kérdést Harry.  

– Na de, uraim! – vágott közbe Ryan. – Kezd megint izzani a levegő maguk között, kérem, gondolják át, mit mondanak! 

Ám a két vendég, mintha ügyet sem vetett volna rá, egymást figyelte. Egyikük sem számított arra, hogy a másiknak fontos lett volna, hogy találkozzanak egymással, hogy tudjanak a másikról. Harry sosem gondolt arra, hogy Piton esetleg érdeklődne a hogyléte felől, mert korábban nem igazán voltak jó viszonyban. 

– Sajnálom, Potter, igazán! Látod, én is képes vagyok belátni, ha hibáztam – jelentette ki váratlanul a professzor. 

Ebben a pillanatban a smaragdszínű bűvös táska aranyfényben izzott fel, majd eltűnt. A jelenlévők, mind hangos hitetlenkedéssel figyelték az eseményeket, de a táska többé nem bukkant elő a teremben. 

– Mi történt? – kérdezték egyszerre a meghívott vendégek. 

– Úgy tűnik elégedetten távozott, minden információt begyűjtött, amire szüksége volt ehhez. Gratulálok, uraim, a játszmának vége!

A jelenlévők tapsviharban törtek ki, később mindenki felállva tapsolta őket. Miközben Piton és Harry próbálta felfogni, mi is történik, Ryan megkérte a pincéreket, hozzanak ki még egy teát mindenkinek. A teás kancsók mellé pedig, egy-egy apró Rafaelló önarckép került, felhívva a figyelmet a teázó következő fontos eseményére. 

– Tisztelt vendégeink, itt az ideje, hogy igyanak e két férfi egészségére. Bár csak teával szolgálhatok és csak összecsukható poharunk van, koccintsunk rájuk. Úgy gondolom, megérte kicsit kerülgetni a forró kását, hiszen a végén minden jóra fordult. Harry talán nem is sejtette, hogy Piton személyében védelmezőre talált, és reménykedem, hogy ezek után ő is gyakrabban ellátogat a Roxfortba meglátogatni öreg barátját – lelkendezett Ryan. 

A két érintett jobbnak látta nem vitatkozni ezzel a különös alakkal, örülhettek, hogy megszabadulnak tőle a bűvös táskájával együtt. Hátra volt még azonbana rajongókkal való közös fotózás és autogram osztás, amiről mindketten szívesen lemondtak volna, de hát nem hagyhatták cserben a rajongóikat. 

– Hölgyeim és uraim, kérem, ne tolakodjanak, mindenkire sor kerül! – csendült a bemondó hangja. 

Piton kényszeredetten tűrte az aláírás kérők szemtelen kéréseit. Volt olyan nő, aki egyenesen a melleire akart dedikáltatni, de akadtak olyanok is, akik meg akarták őt ölelni. A professzor alig várta, hogy ennek az egésznek vége legyen. 

Harry sem érzett másképp. Nagyon meglepte Piton válasza, sosem hitte volna, hogy egyszer még bocsánatkérést fog hallani az ő szájából. Végtére is, igaza volt, megírhatta volna neki, hogy mi történik vele, hátha lett volna egy olyan tanácsa, ami átsegíti a nehézségeken. Ami azt illeti, ő már régen megbocsátott a bájitalok mesterének, amikor kiderült, mit érzett az édesanyja iránt, hiszen lényegében egész életében védelmezte őt, ám a csata után mindenki ment a maga útjára, nem igazán keresték egymás társaságát. Az aurort is meglepték a rajongók. Nem szerette, hogy hozzáérnek, hogy a karját rángatják, hogy meg akarják ölelni, nem szeretett aláírásokat osztogatni, kellemetlen emlékeket idézett föl benne, most mégis kénytelen volt tűrni az érintéseket, a mosolyokat és az öleléseket. Alig várta, hogy kiszabadulhasson onnét. 

Még egy jó fél óráig tartott a roham, közben a rajongók tömege egyre csökkent, majd a teázó lassan kiürült. A vendégek senkit sem hagytak ki, a legtöbbjük elégedetten távozott, kivéve az a lány, aki szerette volna megcsókolni a professzor urat. Őt kivezették a teremből, miután megkapta az aláírását. Miután az utolsó rajongó is eltűnt, Harry és Piton egyszerre rogyott le a székre. 

– Már azt hittem, sosem lesz vége – fújtatott Piton. 

– Most képzelje el, mennyire örülök én a rajongóimnak!

Egyszerre nevetés rázta meg az üres teázót. Ha valaha, valaki azt mondja, hogy ezek ketten együtt kacagnak fel valamin ilyen jóízűen, sosem hitték volna el. Pedig így történt. Az egykori ellenségeskedésnek többé nyoma sem maradt a két férfi között.

– Jaj, uraim, hogy ez mennyire csodálatos! Látják, minden jó, ha a vége jó, ha nem hozza fel azt a kis affért, akkor talán nem így ülünk most itt – kacagott fel Ryan. 

A következő pillanat azonban kellemetlen meglepetéssel szolgált: egy kemény ököl fagyasztotta be a mosolyt a szemtelen riporter állán. 

– H-Harry, ezt most miért kellet? – hátrált el az állát fájlalva Ryan.

– Mert megérdemelte! A barátom miatt kapta, ha megpróbálja lehozni valahol ezt az információt, velem gyűlik meg a baja – figyelmeztette őt az auror. 

– Akkor miről írhatnék? Az olvasóim a szaftos részletekre várnak – nyöszörgött a riporter. 

– Írjon a tényekről, barátom! – javasolta Harry. 

– Nocsak, Potter, szorult beléd némi kurázsi is – ismerte el Piton. – A kölyöknek igaza van, Creevey, jobban teszi, ha csöndben marad, most pedig távozunk!

A két varázsló tehát, otthagyta a leesett állú riportert. Amint kiléptek a teázóból, mintegy varázsütésre, megváltozott a díszlet. Harry még látta, ahogy az őket hirdető plakátok helyét a képkiállítás hirdetései veszik át, a kirakatba például Rafaelló arcképe került. 

– Ez a festmény… Szerinted is hasonlít rám ez az alak, Harry? – jegyezte meg Piton.

Az auror azt hitte rosszul hallott, amiért Piton Harrynek szólította. 

– Van benne valami, már csak a nagy orra hiányzik – mosolygott Harry. 

– Ne szemtelenkedj, Potter! – tért vissza az igazi Piton. 

– Örülnék, ha Harrynek szólítana, uram. 

– Kénytelen lennék megszokni, Harry. 

Sűrű pelyhekben hullott a hó, hideg, téli este volt. Roxmorts utcáinak kirakatai, mind karácsonyi díszben úsztak, hiszen alig néhány nap volt hátra az ünnepig. A karácsonyfa izzók ragyogó fénye a két varázslónak mutatta az utat addig, amíg el nem köszöntek egymástól, a mielőbbi viszontlátás reményében. Harry azzal az ígérettel hagyta ott a professzort, hogy karácsonykor meglátogatja. Piton rábólintott, majd Harry hazahoppanált a Grimmauld térre, a professzor pedig visszatért a Roxfortba. Néhány nap múlva megjelent Ryan Creevey cikke, amelyből minden olvasó pontos képet kaphatott a Harry Potter és Perselus Piton között lévő apa-fiú kapcsolatról. Oda nem illő dolgok nem szerepeltek benne. 

Epilógus

Nagy pelyhekben esett a hó, amikor a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatójának számára különös csomag érkezett. A csomag smaragd fényben pompázott, nem volt rajta semmiféle ajándékkártya. Perselus Piton gyanakodva vette szemügyre a küldeményt, elvégezve rajta néhány biztonsági bűbájt és csak ezek után nyitotta ki a zöld papírba vont dobozt. A smaragdzöld táska volt benne, az világított olyan erős fénnyel. A dobozon elvégzett vizsgálatok nem jeleztek veszélyt így hát kibontotta. Egy festmény lapult benne amin ő és Harry volt látható. Szóhoz sem jutott, de a képnek méltó helyet talált az igazgatói szobában. 

A Grimmauld tér 12-re ugyanilyen csomag érkezett. Miután kinyitotta a küldeményt, a ház lakója nem hitt a szemének: a képen ő maga volt látható Perselus Piton társaságában. A festmény méltó helyet kapott a Black család portréi között. 

Vége
 

4 megjegyzés:

  1. Szia kedves Író!

    1. Mennyire sikerült beleültetni a történetbe az ötórai tea témáját? (1-10)

    Egyértelműen e köré épült a történet, a novella gerincét adta, noha nekem a karácsony kicsit jobban dominált. Ettől függetlenül ebbe nem lehet, és nem is akarok belekötni. 10 pont

    2. Sikerült-e hitelesen megjeleníteni az évszakot? Minden, az évszakra jellemző stílus meg volt-e jelenítve, vagy csak érintőlegesen derül ki, hogy milyen évszak van? (1-10)

    A leírásokból kiderült, de itt is az az érzésem, hogy a karácsony jóval nagyobb szerepet kapott, mint a tél. Az interjú alatt elfért volna még egy kis téli hangulat, vagy akár ünnepi, hiszen az is a havas évszakhoz tartozik. Itt maradt némi hiányérzetem. 6 pont

    3. Feltűnik-e a történetben a mugli tárgy? Mennyire sikerült emlékezetesre megírni?(1-5)

    Feltűnt, viszont a funkcióját nem értettem; vicces, mókás, feszültségoldó, de egyben bosszantó is. Ennek ellenére nekem kicsit kilógott a történetből, kötelező-esszencia volt, ami elnyúlt a novellában, mert ott kellett lennie. 3 pont

    4. Mennyire illeszkedik a hozott kulcs a műbe, és mennyire jelentőségteljes a megjelenítése? (1-10)

    Teljes mértékben, noha a felhasználása számomra kicsit idegen volt ebben a humorközpontú világban, de tény, hogy jóra sikeredett. Ha ki kéne választanom a kedvenc karakteremet, hiába egy táskáról beszélünk, de ő lett volna az :D 10 pont

    5. A titkos kulcs megjelenik-e ötször? Mennyire ügyes, frappáns a feltűnése? (1-5)

    Az elején nagyon jó ötlet volt, hogy a kiállítást is megemlítetted, azt hittem, lesz valami központi szerepe, de nem így történt. Később sem volt hangsúlyos, bármilyen más festmény szerepelhetett volna. Egyedül az orros beszólás tetszett, hiszen a novellád is alapvetően humoros hangulatú volt, így itt sikerült beleilleszteni, de központozás nélkül sajnos. Megemlítetted, szórakoztam is rajta, de egy kulcsnál ez nem elég; kell, hogy a humorban is nyomot hagyjon a történetben. 1 pont

    6. Mennyire jó a mű helyesírása, megfogalmazása, stilisztikája? (1-10)

    Nem találtam helyesírási hibát, a megfogalmazás is rendben volt: könnyed, humoros, de talán ez túlontúl hanyag, fukar, és nem is tudom… rendezetlen. Az elején egész végig olyan érzésem volt, mintha egy beszámolót olvastam volna, szinte láttam is magam előtt az unatkozó bemondónőt, aki vontatottan olvassa fel az elé tett papírról a híreket. Hideg volt, egyáltalán nem vonta be a történeted az olvasót, mindvégig kívülálló maradtam, noha nagyon igyekeztem azt integrálni az agyamba, hogy egy rádióbeszélgetést hallgatok, de nem sikerült. Sok volt a kilengés, hol erről írtál, hol arról, különösebb mélység nélkül, persze tudom, ez egy riport, provokálni kell, ugrándozni a témák között, de akkor is a formát követni lehetett volna, mintha valóban egy rádióriport vázlatát, vagy kivonatát, vagy beszámolóját olvastam volna. 5 pont

    VálaszTörlés
  2. 7. Mennyire voltak hűek önmagukhoz a karakterek? (1-10)

    Nálad sincs OOC, pedig nagyon kellett volna. Piton nem ilyen a könyvekben, kimért és nyugodt, hideg jégfaragás, akit nem lehet kihozni a sodrából egykönnyen, és rákényszeríteni sem, hogy a magánéletéről beszéljen. Harry még úgy ahogy, számomra ő sosem volt az a tipikus észlény, de mégis olyan volt, mintha önmaga paródiája lett volna. Colin tetszett, de miért volt szükség a rokoni ágra? Szerintem ő is elvitte volna hátán az interjút. Nem tudom, itt nagy bajban vagyok, teljesen karakteridegenek voltak. 4 pont

    8. Mennyire kidolgozott a cselekmény? (1-10)

    Szépen indult, ívelt a történet, csepegtek az események, aztán jött egy ősrobbanásbeli káosz, majd a gyors lezárás. Nehéz, mert igazából nem szólt sok mindenről a novellád, pedig lett volna benne fantázia, csak ezek a kérdések egy mélyinterjú során előnyösebbek lehettek volna; persze-persze tudom, celebvilág, pletyka, provokáció. Igazából a miérteket hiányoltam, rengeteg kérdés maradt bennem a novella könnyed jellege ellenére is. 4 pont

    9. Összbenyomás, avagy mennyire tetszett a történet? (1-10)

    Jó alapötlet, félresiklott kivitelezés – így jellemezném a történetedet, és azt hiszem, ezzel sikerült is mindent elmondanom, amit szerettem volna. 5 pont

    Üdv; Zajec

    VálaszTörlés
  3. 1. Mennyire sikerült beleültetni a történetbe az ötórai tea témáját? (1-10)
    Egyértelműen e köré épült a történet. 10 pont

    2. Sikerült-e hitelesen megjeleníteni az évszakot? Minden, az évszakra jellemző stílus meg volt-e jelenítve, vagy csak érintőlegesen derül ki, hogy milyen évszak van? (1-10)
    Nekem hiányzott az igazi téli hangulat. 7 pont

    3. Feltűnik-e a történetben a mugli tárgy? Mennyire sikerült emlékezetesre megírni?(1-5)
    Benne volt, de sajnos csak a második olvasásra találtam meg. 3 pont

    4. Mennyire illeszkedik a hozott kulcs a műbe, és mennyire jelentőségteljes a megjelenítése? (1-10)
    Tökéletesen, imádtam 10 pont

    5. A titkos kulcs megjelenik-e ötször? Mennyire ügyes, frappáns a feltűnése? (1-5)
    Megjelenik, de szerintem simán át lehet siklani felette. 2 pont

    6. Mennyire jó a mű helyesírása, megfogalmazása, stilisztikája? (1-10)
    Nem találtam benne hibát, viszont egy kicsit nyögvenyelősnek tűnt 6 pont

    7. Mennyire voltak hűek önmagukhoz a karakterek? (1-10)
    Hiányzott az OOC figyelmeztetés, pedig nagyon kellett volna. 5 pont

    8. Mennyire kidolgozott a cselekmény? (1-10)
    Nem is tudom. Maradtak bennem kérdések, és szívesen olvastam volna tovább is. 5 pont

    9. Összbenyomás, avagy mennyire tetszett a történet? (1-10)
    Tetszett az alapötlet, de valahogy "kevésnek" éreztem. A vége nekem nagyon összecsapottnak tűnt. 6 pont

    Ero

    VálaszTörlés
  4. Kedves Író!

    1. Mennyire sikerült beleültetni a történetbe az ötórai tea témáját? (1-10)

    Nekem tetszett, hogy ilyen pletykaműsor volt az alapötleted, még akkor is, ha néha túl gyorsnak éreztem a váltás egy-egy kérdés, téma között. Maga a teázás is sokszor szerepelt, azt hiszem, minden lehetséges módon kifacsartad a témát. 10 pont

    2. Sikerült-e hitelesen megjeleníteni az évszakot? Minden, az évszakra jellemző stílus meg volt-e jelenítve, vagy csak érintőlegesen derül ki, hogy milyen évszak van? (1-10)

    Egyet kell értenem a többi pontozóval, egyértelműen csak karácsonyi hangulat volt a történetben,
    8 pont.

    3. Feltűnik-e a történetben a mugli tárgy? Mennyire sikerült emlékezetesre megírni?(1-5)

    Részemről elég fura volt ez a pohár, nehéz kulcs is, elismerem, ahhoz képest jó volt. Ha jól értem, akkor haza lehetett vinni emlékbe? 4 pont.

    4. Mennyire illeszkedik a hozott kulcs a műbe, és mennyire jelentőségteljes a megjelenítése? (1-10)

    A táska alapötlete tetszett, érdekes mágikus tárgy volt, bár kissé hihetetlen, hogy nem tudnak róla előre, nem ismeri Piton, aki nagyon jó sötét mágiából, vagy nincs kisugárzása, és nem sejti meg.
    8 pont

    5. A titkos kulcs megjelenik-e ötször? Mennyire ügyes, frappáns a feltűnése? (1-5)

    Ha jól számoltam, akkor igen, és bár a végén kissé erőltetett a felhasználása, azért ügyes voltál. A legjobb talán a pólós ötlet volt. 5 pont

    6. Mennyire jó a mű helyesírása, megfogalmazása, stilisztikája? (1-10)

    Én találtam egy-két különírás, egybeírás hibát, kicsit néha vétettél a tegezéssel, magázással is.
    8 pont

    7. Mennyire voltak hűek önmagukhoz a karakterek? (1-10)

    OOC mindkettő, bár egy-egy megmozdulásuknál igyekeztél. 6 pont

    8. Mennyire kidolgozott a cselekmény? (1-10)

    A snanger szál teljesen hiányzik :/ és így aztán nem is érthető a vége sem szerintem, hogy mitől válnak el barátként, ha Harry haragszik valamiért.
    5 pont

    9. Összbenyomás, avagy mennyire tetszett a történet? (1-10)

    Javítani kell, de alapvetően jó lesz egy kis könnyed ficnek, 7 pont.

    Sok sikert és ihletet kívánok,
    Mariann

    VálaszTörlés

Itt is megtalálhatjátok a pontozás menetét, így nem kell mindig bemenni a szabályzatokba, ha kritikát akartok írni.

Pontozási szempontok:
1. Mennyire sikerült beleültetni a történetbe az ötórai tea témáját? (1-10)
2. Sikerült-e hitelesen megjeleníteni az évszakot? Minden, az évszakra jellemző stílus meg volt-e jelenítve, vagy csak érintőlegesen derül ki, hogy milyen évszak van? (1-10)
3. Feltűnik-e a történetben a mugli tárgy? Mennyire sikerült emlékezetesre megírni?(1-5)
4. Mennyire illeszkedik a hozott kulcs a műbe, és mennyire jelentőségteljes a megjelenítése? (1-10)
5. A titkos kulcs megjelenik-e ötször? Mennyire ügyes, frappáns a feltűnése? (1-5)
6. Mennyire jó a mű helyesírása, megfogalmazása, stilisztikája? (1-10)
7. Mennyire voltak hűek önmagukhoz a karakterek? (1-10)
8. Mennyire kidolgozott a cselekmény? (1-10)
9. Összbenyomás, avagy mennyire tetszett a történet? (1-10)